Szerző: AssumptaFan
Forrás 
Fordította: Benda Boglárka 
 Fordítási összevetés

By AssumptaFan 

Assumpta elfoglalt volt. Úgy rohangált a bárban, mintha a pokol hordái üldöznék. Meg lett volna a hangulata, hogy bírja szusszal, ha Podraigh nem hátráltatja. Már egy órája nézte és ugratta, ahogy rohangált a bárban, de túlzásba vitte a poénkodást. Mikor újra beszélni kezdett, Brendan, Siobhan és Fr Clifford mind figyelmeztetőleg néztek rá, de ő folytatta. Azok hárman meredten bámultak a korsójukba, nehogy ők is kapjanak Assumpta felháborodott válaszából.

-Szóval, rekordot akarsz dönteni, vagy csak pár kiló felesleged van? –kérdezte az őszes ír. Kollektív megrökönyödés fogadta, Assumpta válaszolt.

-Ne haragudj Podraigh, tudod vannak köztünk, akik keményen dolgoznak a megélhetésükért. Mint észrevetted, én sem 9-től 5-ig dolgozom.- Assumpta szeme villámlott, Peter azon vette észre magát, hogy azt bámulja, milyen gyönyörű még ebben a pillanatban is. Podraigh, aki nem akarta ilyen könnyen feladni a viccét, élvezte a pillanatot. Mindenkinek úgy tűnt, meg kéne fékezni.

-Csak arra gondoltam, nevezhetnél egy rövidtávfutásban, vagy egy váltóban.. amilyen gyorsan mozogsz most, még edzened sem kéne az aranyért… - Podraigh maga sem tudta mi ütött belé.

-Padraigh O’Kelly. Tűnj el a bárból azonnal!

-Assumpta… - dadogta, megpróbálva megnyugtatni.

 -Nem. Ez volt az utolsó pohár  amit megittál itt. Úgy értettem, hogy ki vagy tiltva. Nem töröm itt magam nap mint nap egyedül, hordókat meg rekeszeket emelgetve, megcsinálom a kajátokat és ha te egy kis tiszteletet sem vagy képes mutatni a munkám iránt akkor nem-kívánatos személy vagy itt! –megállt, hogy levegőt vegyen. Peter tett egy megnyugtató gesztus.

 -Assumpta, én biztos vagyok benne, hogy nem akart tiszteletlen lenni… barátok vagyunk.

Félbeszakította: -Ki lehet menni, ha csatlakozni akarsz hozzá Peter! Sajnálom, hogy tévedtek, de én nem vagyok Superman! Itt dolgozom, és bár nektek van, nekem nincs időm arra, hogy itt üldögéljek, egyek és csacsogjak egész este! – nézett mindannyiuk szemébe szigorú tekintetével.

Peter bátor lelke még egyszer megszólalt: -Ha nem lenne időnk és pénzünk, amit itt elköltünk, nem tudnád fenntartani az üzletet. –Peter hangja megnyugtatóan csengett, és máskor meg is nyugtatta volna Assumptát.

-Rendben. Szolgáljátok ki magatokat! – elviharzott a konyhába, és becsapta maga mögött az ajtót.

Peter Brendanra nézett, aki egy levegővételnyi szünet után az ajtó felé biccentett. Ugyanakkor megragadta Podraigot, hogy kikísérje. Peter úgy ment a Fitzgerald’s konyhája felé, mint aki a saját kivégzésére megy.

Brendan Podraighra nézett, és bátorította: -Gondolod, hogy lelövi Petert, he? Általában hallgat rá, de megtanulhatnád, már mikor hagyd békén őt! Brendannak igaza volt, és ezt Podraigh is elismerte. Tudta, hogy túl messzire ment és sajnálta volna komolyan megsérteni a barátját.

Mikor belépett az ajtón, Petert egy soha nem látott kép fogadta. Assumpta Fitzgerald, a legerősebb, makacsabb, szellemesebb és függetlenebb nő, akit valaha ismert, könnyek között ült az asztalnál. Igazi vállat rázó zokogás szorongatta. Karjait összefonta az asztalon a feje alatt. Peter ki akart osonni, még mielőtt észrevette volna. Nem akarta méltóságában megsérteni, de tudta, hogy itt többről van szó, mint Podraigh ostoba megjegyzése. Peter megfogadta, hogy segít a barátainak, de nem tudta, hagyná-e most. Óvatosan kinyújtotta a kezét, és finoman megérintette a vállát. Assumpta felugrott és elfordult, hogy elrejtse könnyeit.

-Mit keresel itt? –kérdezte keserűen – Tudod, hogy nem fogok gyónni!

-Nincs rajtam a stóla Assumpta, csak mint barát kérdezem, hogy van-e valami, amiben segíthetek. –Peter magában imádkozott, hogy most az egyszer ne küldje el. Tudta, hogy valakivel beszélnie kell.

-Nincs szükségem papokra a konyhámban a gondolataimhoz. Se stólában, se anélkül. –azt kívánta az égtől, bár tudná egyszer ledobni a pajzsát, és beszélgetni Peterrel. Nem akart semmi többet, és nem volt senki más, akivel szívesebben beszélt volna. Senki másban nem bízott jobban.

-„Nagyszerű –gondolta Peter- ha jobban ismerném tudhattam volna előre, hogy nem fogja elfogadni a segítségemet. Tudja, hol talál ha mégis beszélgetni akar. Nem tudok többet tenni, ha nem hagyja… pedig szívből szeretnék segíteni neki. De ahhoz egy kicsit neki is tenni kell...”

Ahogy megfordult, hogy elmenjen, hallotta, ahogy halkan kiejti a nevét. Hangjából kicsendült a pánik, a mérhetetlen fájdalom és valami elfogódottság. Mélyen megrázta a lelkét, ahogy az imént is, mikor meglátta sírva. Az utolsó csepp volt, mikor Assumpta felé fordult megnyugtatásért. Visszafordult felé, és mielőtt megszólalhatott volna a karjaiban volt, és kapaszkodott belé, mintha az élete függne rajta. Óvatosan átölelte egy hosszú, édes, fájdalmas percre, és mikor remegése lecsillapodott egy fél lépést hátra lépett tőle. Assumpta nem szólt semmit, csak újra leült és várta, hogy szembe vele ő is leüljön.

-Ok- kezdte Peter habozva. Igazán nem tudta hogy kezdje, minthogy tudta, hogy Assumpta olyan gyorsan be is zárkózik, amilyen gyorsan most megnyílt felé. Egy rossz lépés, és elveszítheti a bizalmát. Nagyon aggódott.

-Nem is tudom.- elég elveszetten nézett ki.

-Mi az amit nem tudsz?

-Mért rohantam így le Podraighot. Én csak… Ő hogy viselte?  Peter én olyan fáradt vagyok…- Assumpta csüggedten leengedte vállait mialatt beszélt, és szemei tompán fénylettek.

-Látom, hogy az vagy. Szeretnék segíteni, most az egyszer kérlek, engedd meg! Megígérem, hogy nem fogok sem prédikálni sem ítélkezni, Ok? – könyörgött, és Assumpta fülét megütötte a hangjában tisztán érezhető fájdalom. Felnézett. Peter szemében is tükröződött mit érez.

-Ok, csak én nem is tudom, mire van igazán szükségem. És nem akarom lerombolni a jó hírnevedet. – utalt az ajtóra, és a túloldalán ülő emberekre. Peter követte a tekintetét, ahogy folytatta. –Úgy értem, ha elkezdem, elég sok ideig nem tudom abbahagyni, és az emberek pletykásak. És én gyűlölném, ha neked kéne szenvedned az én hibámból.

Megállt egy pillanatra, hogy lehetőséget adjon visszakozni. Peter nem mozdult, és ő megkönnyebbülten sóhajtott.

-Nem aggódnék amiatt, hogy bárki is odakint gondolkodik-e azon, hogy én idejöttem. Ha aggódnék, nem jöttem volna egyáltalán. Beküldhettem volna Niamhot vagy Siobhant magam helyett.- mondta határozottan.

-Helyes. Néha magam is elcsodálkozom, mért maradok Ballykben. Sosem volt könnyű, vagy felhőtlenül boldog itt az életem, és egyedül vagyok. Én választottam, hogy egyedül legyek, de elfáradtam. Végtelenül elfáradtam mindentől. A bár, a falu, az életem az üres egyedüli létezésem megviselt.- fénytelen tekintetű szemében a köd mögött megcsillant egy aprócska reménysugár: kapaszkodni az életbe. A fény élni akart, ragyogni, de gyászosan közel volt ahhoz is, hogy újra kialudjon.

-Assumpta, én teljesen megértem az érzéseid, de szeretném, ha tudnád, hogy mennyi ember van itt, aki nagyon szeret téged. Nem vagy olyan egyedül, mint érzed! Csak gyakrabban kéne magadhoz engedned őket.- bátorította melegen.

-Jah, mindenki szeret, és senki sem! Peter ez itt a probléma, de ezt te nem értheted…

-Csak én érthetem. Én vagyok a környék talán legjobban szeretett papja. Számtalan ember „szeret”, és én mégis egyedül vagyok és szeretetlen. Tudom, miről beszélsz, mert érzem én is. Állandóan ezt érzem, de neked nem teljesen reménytelen a helyzeted! Meg tudod találni a szerelmet! Tudom, hogy meg tudod, téged már most nagyon szeret valaki, hidd el nekem...! – elhallgatott, mielőtt túl sokat mondott volna.

-Lehet, hogy azok ott kint szeretnek, de én egyetlen ember szerelmére várok. Gondolkoztam, hogy elmegyek, de nem tudok elindulni, ezekkel a dolgokkal a fejemben.- válaszolta suttogva.

-Ha komolyan úgy érzed, hogy meg tudod találni valahol, akkor azt hiszem valóban menned kell. Nem mondom, hogy egyetértek vele, de magadnak kell meggyőződnöd erről. Fedezd fel a lehetőségeidet és rakj rendet a fejedben. – Peter imádkozott, hogy itt maradjon, de most az ő érdekeit kellett szem előtt tartania, nem a sajátjait.

-Ha nem tartod jó ötletnek, mért tanácsolod ezt nekem?- kérdezte.

-Hiányozni fogsz. Erre gondoltam, és ezzel nem vagyok egyedül, de ha te boldogabb leszel, akkor nem számít mit jelent az nekem. Sokat jelentsz nekem Assumpta, én… -elhallgatott, agódott.

-Haza fogok jönni, tudod. Soha nem tudnék örökre elmenni innen. Ez a hely a véremben van. És Peter, te is hiányoznál nekem. –mosolygott.

Pár pillanatig csak ültek, és nézték egymást csendben, aztán Assumptának eszébe jutott valami és megtörte a csendet. Valami új jelent meg a szemében. Peter némi csodálkozással vette észre. Sosem fáradt bele ragyogó tekintetének vizsgálatába. Képes volt elfelejteni bármely sérelmét, ha tanulmányozhatta sokat mondó szemeit. Volt egy pillantása, amit nehezen tudott volna körülírni, de a reménysugár egy kicsit mintha fényesebbé vált volna. Mérhetetlenül hálás volt ezért. 

-Ez azért nem reménytelen helyzet neked sem Peter. –mondta kedvesen.

-Mire gondolsz?- kérdezte rosszul játszott közönnyel.

- Egyedül lenni, nem reménytelen számodra sem. Ahogy én is megválaszthatom, mit tegyek, úgy te is. – Valami veszélyesen érzékeny helyre tévedt, így elhallgatott.

-A fogadalmak, amiket tettem nem hagynak túl sok helyet a választás szabadságának, attól tartok.- mondta határozottan szomorúan.

-Akkor mért nem szeged meg őket?

-Mi? Nem léphetek ki csak úgy!  - meghökkentette, de korántsem volt annyira felháborító az ötlet számára, mint hangzott.

- Nem tudom. Én csak soha… Most rólad beszélünk Assumpta nem rólam! –keresett kibúvót.

-Ó, ez szép, nyaggatsz, hogy mondjak el mindent, de te szemlátomást nem bízol bennem annyira, hogy te is ezt tedd. Úgy látszik, tanácsokat tudsz adni nekem, de viszonzásul meg sem próbálod elfogadni a segítségem. Tudod mi az igazság? Elmondod az összes bajodat egy csuhásnak, de nekem nem! – sértett és haragos volt. Úgy látta, nem bízik benne annyira, hogy a személyes oldalát is felfedje, hogy segíthessen neki.

-Sajnálom Assumpta, nem erre gondoltam. Csak sosem gondoltam volna, hogy te látod bármi okát, hogy én otthagyjam az egyházat. Megleptél, és nem tudom, hogy mit mondjak neked. –őszinte volt, és ezt legalább értékelte.

-Emlékszel, mikor azt kérdeztem tőled, van-e olyan dolog, amire vágysz, amit nem kaphatsz meg?- gondolatban maga előtt látta a történteket, ahogy kérdezte.

-Nos, várom a válaszod Peter. Én belefáradtam ebbe az egész meddő vitába, hogy mindig elkerüljük a döntéseket. Nekem is tudnom kell a lehetőségeimet, neked is ki kell mondanod őket. –Várta, hogy megszólal, és remélte, hogy kimondja azt, amit már olyan rég hallani akart.

-Ugyanazokra a dolgokra vágyom, amire te is. Szeretném, ha valaki szeretne, aki hazavárna, akihez tartoznék, aki ott lenne, ha bántanának. Vágyom ezekre a dolgokra, de én ígéretet tettem az Istennek, az egyháznak, és magamnak. Nem vagyok biztos, hogy megszeghetem az ígéreteimet valaiért, ami még annyira megfoghatatlan.- olyan elhagyatottnak tűnt most, hogy fájt ránéznie. Erőt gyüjtött, hogy feltegye az igazi kérdést.

-Mi lenne, ha nem ilyen elvontan beszélnénk? Ha lenne valaki, aki veled együtt akarná mindezeket a dolgokat?

- Nem tudom. –válaszolta őszintén. „Ha te lennél az, nem haboznék dönteni.”-gondolta. Ránézett egy pillanatra, és a szemében újra az a makacs, kedves és gyönyörű fények ragyogtak. A láng ahogy felragyogott halványodni is kezdett. Remélte, hogy utolsó szavain érezni lehetett, mi zajlik most a lelkében.

Assumpta remélte, hogy Peter nem látja csalódottságát, hogy határozatlansága miatt most sem kapott igazi választ. Nem tudta tagadni, hogy fájt neki, és nem bírt ittmaradni kétségek között. Valamit tennie kellett. Jó volt, hogy tisztábban látott, így újra tudta értékelni életében a fontossági sorrendet.

-Ok. Köszönöm, hogy meghalgattál Peter. Sokat segített, hogy valakinek kiönthettem a szívemet.- Mondta Assumpta hirtelen, majd felállt, és újult erővel indult az ajtó felé. Peter csodálattal nézte, kíváncsi volt, mit fog tenni. Kiment és látta, hogy Podraigh mellé áll és valamit beszél vele. Valamit mondott neki, ami megnevettette, mire Brendan elismerően biccentett Peter felé. Peter kedvesen biccentett vissza Brendan és Podraigh felé, majd a bár mögé lépett. Assumpta csendet kért és a helység közepére lépett. Barátaira mosolygott és beszélni kezdett az elcsendesedett embereknek.

-Köszönöm. Van pár újságom, ami titeket is érint és itt az idő, hogy elmondjam nektek. Itthagyom Ballyk-t –Assumpta szünetet tartott, nem is a hatás kedvéért, hanem, hogy időt adjon barátianak felfogni, amit mondott. Brendan és Podraigh tiltakozott, Niamh elkezdett pityeregni. Peter komoran hallgatott.

Amikor a mindent elborító kérdések zaja elhalkult, Assumpta folytatta. –Egy dublini barátom kért meg, hogy szálljak be egy borpince üzletbe. Nagyon jó ajánlatot kaptam tőle, és volt időm átgondolni az utóbbi pár hétben. Nemsokára felhívom, és megmondom neki a döntésemet. - újabb szünet következett. – remélem támogatni fogtok a tervemben, és eljöttök két hét múlva a „Dublinra fel!” bulimra. Mindenki meg van hívva, és akkor elmondom mindenkinek milyen nagyszerű dolog ez. –Niamhoz fordult- szívesen venném a segítségetedet ennekaz egésznek a megvalósításában. –mondta, mielőtt elszorult volna a torka a rátörő érzésektől.

-Persze hogy segítek! De igazán szólhattál volna korábban is.

-Nem tudtam biztosra mostanáig. Tudod, hogy mindent elmondok neked. Az utolsó megjegyzést már csak Niamhnak szánta. Visszatért helyére a bárban, és kiadta az utasítást:-gyerünk, fejezzék be az italjaikat, még itt leszek kéthétig!

Mindenki mosolygott, és visszatért az innivalójához és a beszélgetéséhez, de a fő téma mostmár az iménti esemény volt. Kis idővel később Brendan észrevette, hogy Peter egyedül ül a tűz közelében az egyik karosszékben, a tűzbe bámulva, elfeledkezve mindenről. Odament hozzá, de mikor rákérdezett, hogy minden rendben-e Peter gorombán ráhagyta és elhagyta a bárt.

A két hét a buliig elröppent, mindenki izgatottan szervezkedett az estre. Niamh Assumpta Siobhan és Peter is, aki túl elfoglalt volt, ahhoz hogy levert legyen. Az este elérkezett, és az emberek lassan szállingózni kezdtek a bárba. Mikor Peter belépett, Assumpta a bár mögött állt, az emberek pedig nagyrészt táncoltak az elég hangos zenére. Egy apró mosoly játszott a szája sarkában, ahogy visszaemlékezett a majdnem törölt Egan-esküvőre. Olyan távolinak tűnt. Elszomorodott, hogy lehet, hogy ez az utolsó este, amikor Assumpta társaságát élvezheti, talán örökre.

Assumpta azon kapta magát, hogy csak bámul a zsúfolt bárba, és bárki leolvashatja arcáról az érzelmeit. Egy pillanatra, arra gondolt, hogy mégis maradnia kéne. „Nem, nem fogom tovább kínozni magam!” Szíve kétségbeesetten sikoltozott az elméjének, de az könyörtelen volt. Mikor Peter megjelent mellette, hogy hogyléte felől érdeklődjön, a semmitmondó –Kösz jól. –után továbbment Brendan és Siobhan felé, akik a bár végénél vitatkoztak valamin. Podraigh táncolt a többiekkel. Nézte a táncolókat, és gondolatban folytatta a párbeszédet Peterrel:

„- Persze, hogy nem vagyok jól te bolond! Hogy lehetnék jól, mikor itt kell hagynom mindenkit és mindent miattad! Miattad, aki el sem tudod képzelni, hogy a boldogságom, sőt a pokolba, a józan eszem rajtad múlik! Csak lépj túl ezeken, mintha mise’ történt volna, és hagyj engem egyedül szenvedni.„

Peter barátságosan beszélgetett velük pár percig, majd ahogy váltott a zene Brendan, Podraigh példáján felbuzdulva felkérte Siobhant. Hiába állt HANGOSAN ellen, Brendan rendesen megpörgette. Végül mosolyogva fejezték be.

A tánc alatt Peter, aki most egyedül állt, azon morfondírozott, hogy fogja kibírni itt egyedül. „Assumpta a fényem, az oxigénem, már oly rég…” gondolta nyomorultul. Úgy érezte, megszakad a szíve, a sötét, levegőtlen hideg magányban, ha a ragyogó Fitzgerald szemek nem világítják be a bárt. Nem az ő kedves kezei fogják a vacsoráját elkészíteni úgy, ahogy szereti. Vagy tölteni ki az italát. Milyen kiábrándító a valóság, és felesleges az önsajnálat. Gondolatban visszatért a konyhai beszélgetésükhöz. Miatta megy el! „Szeret!” Peter mintegy megerősítésként fordult Assumpta felé, és egy könnycseppet látott lassan lecsorogni az arcán.

Assumpta látta Petert távozni, de nem tudta mire készül. „Ez vagy te mi? Elfutni, amikor a dolgok komolyra fordulnak. Menj csak, én is elmegyek, a fene egyen meg!”

Brendan némi riadalommal szemlélte, ahogy Assumpta kirohan a pult mögül, és táncba viszi az első útjába akadó embert.  Szegény TimmyJoe csak nézett, hogy rá se bólinthatott a táncra. Brendan érezte, hogy Peter Assumptáról beszél az atyával. Elhatározta magát. De mit döntött? Brendan imádkozott, hogy Peter is arra a következtetésre jusson, mint a falu többsége: Assumpta Fitzgerald és Peter Clifford nagyon egymásba szerettek. Remélte, hogy Peter időben elhatározza magát, hogy megállítsa Assumptát.

-Kicsit irracionális a viselkedése, nem gondolja, Fr Clifford? – kérdezte az egyre felháborodottabb plébános.

-Eléggé elhamarkodott gondolat…- jött azonnal a válasz.

- Véleményem szerint, túl könnyen feladnád azt, amiért az elmúlt öt évben dolgoztál. Különösen, hogy kivételesen valamit egész jól csináltál.- FrMac próbált őszinte lenni, de Peter nem kért a dícséretből.

-Tisztelet? Hahh. Sosem mutattál tiszteletet sem irántam, sem a tisztséged iránt, sem az Anyaszentegyházunk iránt, ha számít egyáltalán valamit neked!

-Ön még lehet, hogy nem vette észre, de ez nem igaz. Mindig tiszteltem magát, az egyházat, és ezt a munkát. Egyszerűen csak nem folytathatom, ezzel az érzéssel, amit Assumpta iránt érzek. Sokkal tiszteletlenebb lennék, ha hazugságban folytatnám, mintha őszintén hagynám abba! – Peter válaszra várt.

-Köszönöm, Atya. Még ma este bejelentem. Én…

-Megtenné, hogy nem tiporja sárba Egyházunk dicsőségét  azzal, hogy megemlíti Assumpta Fitzgeraldot?- hangzott borzalmasan Frank MacAnally hangja.

-Egyáltalán nem fogom említeni Assumptát. Csak megragadom a lehetőséget, hogy mindenkit informáljak, hogy nem szolgálok Ballykissangelben többé, egyszerre, így nem kell mindenkinek külön elmondani, akárhányszor kilépek az ajtómon. Általánosságban fogok beszélni, és tapintatos leszek, megígérem. – Peternek őszintén fogalma sem volt róla, hogy fogja elmondani, de azt tudta, előbb négyszemközt kell Assumptával beszélnie mielőtt bármit is bejelent.

-Visszamehetnénk Atya? –kérdezte Peter, és tartotta neki az ajtót.

-Rendben, akkor Jó Éjt Atya!

-Jó éjt Peter!- Az, hogy az öreg pap a keresztnevét használta, azt a benyomást keltette Peterben, hogy nem is haragszik annyira.

Mikor újra belépett a bárba, megdöbbenve látta, hogy Assumpta Podraighal táncol. Meglepve, de nem kellemetlenül: boldognak látszott. Gyönyörű volt, szebb mint valaha. Mikor a szám végetért, mindketten mosolyogtak. Assumpta meglepődött, hogy Peter visszatért a bárba, FrMac nélkül, és a kolláréja nélkül. Mikor felé indult, Assumpta szó nélkül a konyha felé vette az irányt, tudván, hogy követni fogja. Brendan látta Peter pillantását, mikor visszatért, és csendben hálát adott, mikor a két fiatal eltűnt a konyhában.

-Peter jól vagy? Úgy nézel rám, mintha most látnál először! –kérdezte, egy kicsit kényelmetlenül érezve magát.

-Megőrültél? Vagy ittál? Mi történt?

-Igen, részeg vagyok Assumpta! Megrészegültem a szerelemtől, és a reménytől! –Zavartan nézett rá és egy kicsit ijedten is, ezért folytatta. –Végre megértettem. Szabad vagyok. Szabadon érezhetek, élhetek, szerethetek és szerethetnek. Otthagytam az egyházat. Elmondtam FrMacnek épp most, és ő hazament előkészíteni az iratokat. Sosem gondoltam, hogy esélyem lehet. Egészen addig, míg meg nem kérdezted, mi lenne, ha tényleg lenne valaki, aki szeretne engem.

Félbeszakította. –Peter, kérlek! Nem vagy beszámítható állapotban! Lassíts, és mondd el nekem mit jelent ez az egész! Mit akartál az előbb mondani?

Nem válaszolt, elkezdett kacagni. Egyre jobban nevetett, már az egész teste rázkódott bele. Hirtelen elhallgatott, és felnézett.

-Komolyan mondod, hogy semmiért mentem át ezen az egész nyomorúságom? Azt hittem nem törődsz velem, és nem bírtalak volna látni nap, mint nap úgy, hogy soha nem lehetek veled. Elérted, hogy mindent hátra hagyjak, amit szeretek, és most azt mondod, hogy rájöttél, hogy törődsz velem? Hihetetlen! – Megállt, és felálltak a székről. Egy pillanatra Peter azt hitte fel fogja pofozni.

Nem pofozta fel. Odament hozzá, ahogy ott támaszkodott a falnak az ajtó közelében és átkarolta a nyakát. Magához húzta, és amilyen puhán csak tudta, megcsókolta. Peter nem tudott megmozdulni, viszonozni a csókot. Mikor magáhoztért, átölelte és megcsókolta mindazzal a szenvedéllyel és vággyal, amit 3 éve tartott visszafojtva. Mikor kifogytak a levegőből és szétváltak, ránézett és megszólalt.

-Soha nem jutsz a mennybe, ha összetöröd a szívemet.- suttogta.

-Tiszta sor. Gyere, menjünk vissza. Van egy kis bejelentenivalóm a közösségnek.

-Ne aggódj! – mondta, mikor meglátta a riadalmat a szemében. - nem fogom említeni a te részed. –mosolygott.

-Hát, még le kell rendeznem azt a dolgot a bor-üzlettel… -még beszélt, mikor csengett a telefon.

-Fitzgerald’s. –vette fel, és Peterre nézett – Óh nem, ez szörnyű Bronwyn. Annyira sajnálom. Örülök, hogy szóltál. Szükséged van valamire? Persze. Rendben. Szia. –letette, és megint kitört belőle a nevetés.

-Meg lehet szokni ezt a hangot. – mondta Peter boldogan - Ezúttal mi történt?

-A Bor-üzlet eladva. Úgy tűnik a barátomnak Bronwynnak volt egy kis gondja a bankkal. Nincs már miért Dublinba mennem. –nevetett újra.

-De hisz ez nagyszerű Assumpta. Legalább van egy őszinte okod itt maradni. Már csak egy kérdésem van. Ki jelenti be előbb, te vagy én? – kérdezte, ahogy kinyitotta az ajtót.

-Én. Kicsit felrázom őket. – mondta, ahogy kilépett mellette és a szoba közepére ment, mint két héttel azelőtt. Ezúttal Peter lelkesen nézte, arra gondolva, hogy ez még csak az élete kezdete, nem a vége, mint várta. Végre boldogok lehetnek együtt.